Az elmúlt két hétvégén, két nemzetközi versenyen is szurkolhattunk ESMTK-s birkózónak. Zágrábban Szenttamási Tamás nem talált legyőzőre a kötöttfogású 46 kilogrammosok között, míg Chomutovban Racolta Eduárd lett bronzérmes a világbajnoki felkészítő versenyen.
Második alkalommal rendezték meg Csepelen a Baracsi Imre-emlékversenyt, ami az idei évben már centrum csapatgála volt. A tizenegy csapatot felvonultató fiatalok csapattalálkozóján szakosztályunk tizenegy birkózóval állt ki, akik miután nem találtak legyőzőre a nap folyamán, a dobogó legfelső fokára állhattak az eredményhirdetés során.
Szakosztályunk május utolsó napján rendezett szabadfogású gálaversenyt a Kruj Iván Sportcsarnokban, ahol versenyzőink összesen hat korosztályban, számos klub birkózóival mérhették össze tudásukat. A jó hangulatú versenyről, szinte mindenki éremmel tért haza.
Szentesen, a második korcsoportos szabadfogású diákolimpia döntőn nyertek szakosztályunk birkózói két diákolimpiai címet, és négy harmadik helyezést valamint egy ötödiket. A szombati viadalra összesen kétszáznegyven birkózópalánta gyűlt össze, akik tizenhárom súlycsoportban mérhették össze tudásukat.
Rengeteg győzelmet és érmet nyertek birkózóink a nemzetközi szabadfogású gyermek és diák meghívásos versenyen. Húsz birkózónk közül mindenki dobogóra állhatott, közülük tízen aranyérmet nyertek. Volt, aki egyszerre két súlycsoportban is győzni tudott.