Mohl Richárd ezen a napon fantasztikus birkózással verekedte magát a döntőbe, és a döntőben ellenfele se tudta megállítani, magabiztosan győzött, és megérdemelten állhatott a dobogó legfelső fokára. Tösmagi Attila a legnépesebb mezőnyben jutott a döntőbe, hiszen több mint 30-an voltak súlycsoportjában. Attila végig nagyon jól birkózótt, de a döntőben sok hibát követett el, ezt kihasználta ellenfele, így Attila 5:4-re kikapott, és az előkelő 2. helyen végzett. Pühra Zoltán ezen a napon jól birkózott, szinte önmagát is felülmúlta, de a döntőben ellenfelén nem tudott felülkerekedni, így a dobogó második fokára állhatott. További három birkózónk, Kekenj Norbert, Urbin Kevin, valamint Molnár Botond a pontszerző 5. helyet szerezték meg, ami ebben az erős mezőnyben igen szép eredmény.
Kísérő edzők | |||
Kruj Tamás | Közép László |
Másnap, vasárnap került megrendezésre a serdülő kötöttfogású Magyar Bajnokság, ahova szakosztályunk csonka csapattal érkezett, hiszen Balogh Miklós, Szőke Alex, valamint Mester Milán nem tudott szőnyegre lépni, így csupán 4 fő, Szenttamási Tamás (46 kg), Losonczi Dávid (50 kg), Bak Gergely (58 kg), Molnár Tamás (69 kg) képviselte szakosztályunkat.
Szenttamási Tamás | Bak Gergely | Losonczi Dávid | |
Magyar Bajnok | Magyar Bajnok | 3. helyezett |
Versenyzőink fantasztikusan birkóztak. Szenttamási Tamás 46 kg-ban kiegyensúlyozott, szép birkózással a döntőig menetelt, ahol technikai fölénnyel verte ellenfelét, mellyel megszerete 4. Magyar Bajnoki címét.
50 kg-ban Losonczi Dávid képviselete az ESMTK-t, akit ezen a napon elhagyott a szerencse. Dávid úgy tudott volna Magyar Bajnok lenni, ha a súlycsoport négy legjobbját veri meg egymás után. Az első meccsén Lévai Zoltán, a nagy rivális dorogi egyesület edzőjének fiával kezdte, akit két menetben sikerült óriási küzdelemben megvernie. Ezt követte az orosháziak egyik favoritja, Bojtor Gellért, akit szintén két menetben vert meg. A harmadik mérkőzést a dorogiak többszörös magyar bajnokával, Putnoki Zsolttal vívta, akit ezen a napon Dávid nem tudott legyőzni, és 6:2-re óriási küzdelemben kikapott ellenfelétől. A negyedik mérkőzését Dávid magabiztosan nyerte, ezzel 3. helyezést ért el.
58 kg-ban az idei évben csúcsformában lévő Bak Gergely viszonylag simán menetelt a döntőig, és a döntő mérkőzését is magabiztosan nyerte. Egyetlen kis hibát követett el, melyből ellenfele 3:0-ra vezetett. Gergő összeszedte magát és két 3 pontos akcióval, technika fölénnyel verve ellenfelét állhatott a dobogó legfelső fokára.
Molnár Tamás a nap meglepetése volt, hiszen egészen az elődöntőig küzdötte fel magát és nagy ellenfeleket vert meg. A döntőbe jutásért való mérkőzésen kikapott, a vígaszágon is vereséget szenvedett, végül az 5. helyen végzett.
Kísérő edzők | ||
Kruj Tamás | Losonczi Ottó |