2013. év értékelése
Losonczi Ottó, az ESMTK Birkózó Szakosztály elnöke tavalyi évértékelésével kapcsolatban, az alábbiakról tájékoztatta az edzőket, és a gyerekeket a decemberben megrendezett karácsonyi ünnepségen.
„2013-ban ismét sikerült túlszárnyalnunk a 2012-es évet, és minden szempontból rekordot döntöttünk. A tavalyi évben szakosztályunk 88 versenyen képviseltette magát, ami elképesztő szám. Nincs Magyarországon még egy olyan szakosztály, amely ennyi versenyen venne részt. A sok versenynek az eredménye is megmutatkozik, hiszen az érmek számában is előrelépés történt. Az előző évhez képest 30 éremmel többet gyűjtöttünk, 260 arany, 167 ezüst és 149 bronz, azaz összesen 576 érmet gyűjtöttünk. Szakosztályunk amióta versenyekre jár, összesen 2980 érmet szerzett, ami magyar viszonylatban egyedi teljesítménynek számít. Magyar Bajnokaink számát is növeltük, a tavalyi évben 20 Magyar Bajnokunk volt, 9 másodikunk és 15 harmadik helyezettünk. Diákolimpiai bajnokunk számát is növeltük; 16 első, 6 második és 8 harmadik helyezettünk lett. Budapest Bajnokságon is eredményesebbek voltunk, 32 Budapest Bajnokunk, 19 második és 18 harmadik helyet szereztünk. Csapatbajnokságon is jól szerepeltünk, hiszen diák korcsoportban szabadfogásban és kötöttfogásban egyaránt Magyar Bajnoki címet szereztünk. Serdülő korcsoportban 3. helyezett lett csapatunk. Utánpótlás csapatbajnokságon, mind kötöttfogásban, mind szabadfogásban másodikok lettünk. Női csapatbajnokságon 2013-ban indultunk először; diákkorosztályban ötödikek, serdülő korosztályban pedig hetedikek lettünk.
Felnőtt NB I-es csapatbajnokságon nagyon szoros mérkőzésben kaptunk ki a Ferencvárostól, és nem kellett sok ahhoz, hogy a döntőbe jussunk. Csapatunk az elvárásnak megfelelően teljesített, és az NB I. előkelő 5. helyén végzett. NB II-es csapatbajnokságon már sajnos csapatunk nem volt ilyen szerencsés, hiszen sérülések csonkították csapatunkat, így nem jutottunk tovább a selejtezőn, és a 16. helyen végzett csapatunk.
Szakosztályunk 2013 évben több nemzetközi versenyen indult, ahol strandbirkózó világbajnokságon Nagy Mihály junior korcsoportban első, felnőtt korcsoportban pedig második helyen végzett. Európa-bajnokságon Racolta Eduárd 3. helyezést ért el, ami nagyon-nagyon szép eredmény. Tavalyi évben több versenyen voltunk a volt Szovjetunió tagköztársaságban, valamint edzőtáborban is részt vettünk Ukrajnában és Grúziában. A nemzetközi versenyeken jól szerepeltünk, és az edzőtáborok is nagyon hasznosak és tanulságosak voltak. A tavalyi évben nyáron, sportkomplexumunkban edzőtábort tartottunk a kisebbek részére, a nagyobbak pedig kéthetes bentlakásos edzőtáborban vehettek részt, ami nagyon jól sikerült. Tavaly ősszel, végre a birkózás kiemelt sportág lett. Szakosztályunk, - mivel minden feltételnek megfelelt – megkapta a Nagycentrum státuszt, így együtt dolgozunk tovább a Monor SC, a Kőbánya SC, valamint a Váci Forma SE-vel. A tavalyi évben megtartott közös edzések jó hangulatban teltek, és minden edző maximális teljesítménnyel dolgozott a gyerekek fejlődéséért. Az első megmérettetésen, a Centrumok rangadóján, ahol 4 korosztályban indultunk, mind a 4 korosztályos csapatunk döntőbe jutott. Az ovis korcsoport magabiztosan nyerte a CSB rangadót, másik három korosztályban pedig másodikok lettünk. A tavalyi évben sportolóink több elismerésben is részesültek. Losonczi Dávid Pesterzsébet Önkormányzatától megkapta, "Az év sportolója", Kliment László pedig "Az év edzője címet". Budapest Főváros „Élen a sportban, élen a tanulásban” díjat adott Budapesten két birkózónak, Szenttamási Laurának és Losonczi Dávidnak. Mindketten egyesületünk tagjai, ami jelzés értékű, hiszen nagy hangsúlyt fektetünk a sport mellett a tanulásra is. Tavalyi évben a nagyobb birkózóink rendszeres felmérésben vettek részt.
Összességében elégedettek lehetünk az eredménnyel, de azt gondolom, hogy van bőven min javítanunk. 2014. az átszervezések éve lesz. Meg kell próbálnunk az amatőr szintről áttérni a profi szintre, amit minden téren meg kell valósítanunk. Tovább fogjuk erősíteni a szakmai munkát, és ennek érdekében külföldről szerződtetünk edzőt."
Az évértékelő beszéd után díjátadásokra került sor, a díjakat a kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolók kapták, melyeket Szabados Ákos Pesterzsébet Polgármestere és Harót János az ESMTK elnöke, valamint Losonczi Ottó, a Birkózó Szakosztály elnöke adott át.
Díjazottak:
ESMTK Birkózó Szakosztály 2013. évi legeredményesebb birkózója | ||
Losonczi Dávid | ||
14 arany, 4 ezüst, 3 bronzérem | ||
ESMTK Birkózó Szakosztály 2013. évi legeredményesebb női birkózója | ||
Szenttamási Róza | ||
7 arany, 2 ezüst, 1 bronzérem | ||
Junior korcsoport legeredményesebb versenyzője:
Junior Strandbirkózó Világbajnok | ||
Junior Magyar Bajnok | Szf. | |
U23 Magyar Bajnok | Szf. | |
Felnőtt Strandbirkózó Világbajnokság 2. helyezettje | ||
Felnőtt Magyar Bajnokság 2. helyezettje | Szf. | |
Nagy Mihály | 6 arany, 2 ezüstérem |
Kadet korcsoport legeredményesebb versenyzője:
Magyar Bajnok | Kf. | |
Kadet Európa bajnokság 3. helyezettje | Kf. | |
Racolta Eduárd | 3 arany, 4 ezüst, 1 bronzérem |
Serdülő korcsoport legeredményesebb versenyzője:
Magyar Bajnok | Kf. | |
Országos Diákolimpiai Bajnok | Kf., Szf. | |
Budapest Bajnok | Kf., Szf. | |
Szenttamási Tamás | 9 arany, 2 ezüst, 3 bronzérem |
Diák I. korcsoport legeredményesebb versenyzője:
Kétszeres Magyar Bajnok | Kf. | |
Országos Diákolimpiai Bajnok | Kf., Szf. | |
Budapest Bajnok | Kf., Szf. | |
Losonczi Dávid | 14 arany, 4 ezüst, 3 bronzérem |
Diák I. korcsoport eredményes versenyzői:
Magyar Bajnok | Kf., Szf. | |
Országos Diákolimpiai Bajnok | Szf. | |
Budapest Bajnok | Kf., Szf. | |
Bak Gergely | 14 arany, 3 ezüst, 4 bronzérem |
Magyar Bajnok | Szf. | |
Országos Diákolimpiai Bajnok | Kf., Szf. | |
Budapest Bajnok | Kf., Szf. | |
Szilágyi Erik | 14 arany, 1 ezüstérem |
Magyar Bajnok | Szf. | |
Országos Diákolimpiai Bajnok | Kf., Szf. | |
Budapest Bajnok | Kf., Szf. | |
Szőke Alex | 12 arany, 1 ezüst, 3 bronzérem |
Diák II. korcsoport legeredményesebb versenyzője:
Magyar Bajnok | Szf. | |
Országos Diákolimpiai Bajnok | Kf., Szf. | |
Budapest Bajnok | Kf., Szf. | |
Tösmagi Attila | 14 arany, 4 ezüst, 1 bronzérem |
Diák II. korcsoport eredményes versenyzői:
Magyar Bajnok | Kf., Szf. | |
Országos Diákolimpiai Bajnok | Kf. | |
Budapest Bajnok | Kf., Szf. | |
Mohl Richárd | 13 arany, 3 ezüst, 1 bronzérem |
Budapest Bajnok | Kf., Szf. | |
Burij Anatolij | 9 arany, 2 ezüst, 3 bronzérem |
2003-as korosztály eredményes versenyzői:
Magyar Bajnok | Szf. | |
Országos Diákolimpiai Bajnok | Szf. | |
Budapest Bajnok | Kf. | |
Szenttamási Róza | 7 arany, 2 ezüst, 1 bronzérem |
Magyar Bajnok | Szf. | |
Országos Diákolimpiai Bajnok | Szf. | |
Nagy Dániel | 4 arany, 4 ezüst, 2 bronzérem |
Budapest Bajnok | Kf., Szf. | |
Matyi Vivien | 4 arany, 2 ezüst, 1 bronzérem |
2004-es korosztály eredményes versenyzői:
Budapest Bajnok | Kf., Szf. | |
Nagy Márton | 10 arany, 3 ezüstérem |
Budapest Bajnok | Szf. | |
Nagy Roland | 4 arany, 2 ezüst, 4 bronzérem |
2005-ös korosztály eredményes versenyzői:
Kovács Olivér | 1 arany, 4 ezüst, 1 bronzérem |
Kovács Bence | 1 arany, 3 ezüst, 3 bronzérem |
2006-os korosztály eredményes versenyzői:
Nagy Gergely | 8 arany, 1 ezüstérem |
László Mózes | 7 arany, 2 ezüstérem |
Bucioaca Dávid | 4 arany, 3 ezüst, 1 bronzérem |