Nagysúlyban szuperáltak versenyzőink szombaton. A 76 kilóban Bagosi János négy ellenfelét is legyőzte és megérdemelten vehette át a dobogó tetején a bajnoknak járó díjat, akárcsak a nehézsúlyban Szilágyi Erik, aki hármat nyert és ismét országos bajnok lett. Mindkettőjük versenyében körmérkőzések voltak. A kisebb súlycsoportokban sem voltunk elmaradva, ám sajnos aranyérmet nem sikerült szereznünk. A legközelebb a 38 kilogrammos Nagy Róbert állt hozzá, akit a döntőben tudtak csak legyőzni. A dobogó harmadik fokára a 32 kilóban Nagy Dániel, a 35 kilóban Tösmagi Attila, a 46 kilóban Kreisz Ádám és a 63 kilóban Fodor Kende állhatott, akiknek súlycsoportjaiban mind 15-16 versenyző mérlegelt. Nem sikerült bronzmeccset nyerni, így ötödik lett a 32 kilóban Közép Zoltán, valamint a 42 kilóban Pühra Zoltán. Tizenhárom súlycsoportból, nyolcban szereztünk helyezést, ami mindenképp fantasztikus mutató. Ez a csapatversenyben is meglátszott, hiszen ezúttal Ceglédet hárommal, Dorogot kilenc ponttal győztük le.
Gratulálunk versenyzőinknek, nyugodtan kijelenthetjük: Remek hétvégét zártunk!