Ismét van mit ünnepelni! Szakosztályunk 2006-os fenállása óta Vivi aranyérme volt a kétszázadik, amit pesterzsébeti birkózó szerzett országos bajnokságról. Tehetséges birkózónk még anno, az óvodában kezdett megismerkedni szeretett sportágunkkal, a birkózással, majd később felvételt nyert az első birkózó sportosztályba. Az évek múlásával most már végzős diáknak mondhatja magát Vivi, így szeptembertől a Budapest Baptista Szakgimnázium és Sportiskola diákjaként folytathatja tanulmányait.
Kitűnő iskolai eredményei mellett a birkózásban nyújtott teljesíménye sem utolsó. Eddigi pályafutása során (2010 óta) 57 arany-, 14 ezüst- és 8 bronzérmet szerzett az ESMTK színeiben. Ötször nyert magyar bajnokságot, négyszer diákolimpiát, háromszor pedig Budapest bajnokságot, valamint 2017-ben a magyar serdülő női válogatott tagjaként részt vehetett a korosztály Európa-bajnokságán.

GRATULÁLUNK VIVI!
TOVÁBBI SOK SIKERT KÍVÁNUNK!
HAJRÁ ESMTK