Budapest Főváros Önkormányzatának legnagyobb elismerésében részesült két ESMTK-s birkózó. Az idén negyvenegyedik alkalommal átadásra kerülő „Élen a tanulásban, élen a sportban” kitüntető címet vehette át Szenttamási Laura és Losonczi Dávid az Újvárosháza dísztermében. A díjakat Dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár, Csomós Miklós oktatásért felelős főpolgármester, valamint Szentes Tamás főpolgármester-helyettes adta át. A díjakat kiemelkedő sportteljesítményeikért, valamint a kitűnő tanulmányi eredményeikért vehették át birkózóink. Nagyon büszkék vagyunk sportolóinkra, hiszen kizárólag ketten képviselték, és kaptak elismerést a birkózó sportágban egész Budapesten.
Szakosztályunk mindig is nagy hangsúlyt fektetett a tanulásra, mert egy esetleges sérülést követően az élet más területén is helyt kell állniuk sportolóinknak.
Gratulálunk díjazottjainknak!