Harminc birkózó mérlegelt a szabadfogású 74 kilogrammosok közé, köztük két magyar birkózó is, Nagy Mihály és Gulyás Zsombor. Szakosztályunk felnőtt válogatott birkózója, Misi, remekül kezdte a versenyt, hiszen három mérkőzést is megnyert. Első mérkőzésén technikaival múlt felül egy orosz birkózót, majd pontozásos győzelemmel lépte túl második ellenfelét is. A harmadik fordulóban 12-11 arányban diadalmaskodott újabb orosz vetélytársa ellen. Az elődöntőben sajnos nem sikerült az újabb bravúr. A későbbi győztes hazai birkózótól szenvedett vereséget Misi, így a bronzéremért lépett harcba. Ott technikai fölénnyel győzte le Lengyelországból érkezett ellenfelét, ezzel a megérdemelt harmadik helyen zárta az U 23-as megmérettetést.