Nagy Mihály (80 kg) felnőtt korosztályban indult. Összesen hat meccset mérkőzött, ellenfelei közt volt görög, norvég, orosz, szerb és török versenyző is. Az éremért való küzdelemben egy orosz birkózótól kapott ki 2:0-ra. Misit ellenfele az első pontért levitte, majd kitolta a körből, megszerezvén a győzelemhez elegendő második pontot is, így Misi ezüstérmet szerzett. Lakatos Attila (70 kg) junior korosztályban négy meccset mérkőzött, a döntőben egy két pontos akcióval megverte görög ellenfelét, így bronzérmet szerzett. Attila felnőtt korcsoportban is indult, ahol 5. helyezést ért el.